Dominatorral Bamakóba

Dominatorral Bamakóba.

Idén Január 17-én indult útjára a 4.-ik Budapest -Bamakó rally, ami méltán népszerü a kalandvágyók körében. Indulhat akárki akármivel, nem a versenyzés a cél, hanem a táv megtétele, és a segélyadómányok célba juttatása. Sajnos idén nem indult senki Dominatorral, csak 3 Honda található a mezönybe. Kivánok innen is sok sikert nekik.

Na de térjünk vissza a dominatorokra.

Tavaly viszont 2 Dominator is szinesitette a mezönyt, és nem kis bátorság 20 éves Domikkal elindulni Afrikába.

Következzen egy Jó kis Blog a tavalyi versenyről.

Kabakoma talon csapat
Elek Márton (gólyaláb, rajtszám: 173)
Petrovics Péter (lóhalál, rajtszám: 174)

Ghánába megyünk motorral, mert ott van dolgunk februárban. Repülővel unalmas lenne az út, ezért választottuk a motort, így legalább átélhetjük az utazást. Mivel Bamako útba esik, útba is ejtjük. Bamakoig a többi motorossal túrázunk, onnan kettesben a földutakon Accra felé. Az útra vettünk két 20 éves Honda Dominatort, amit Nyitray István (Budamotor) készít fel. Indulás előtt talán lesz időnk legalább egyszer kipróbálni. Majd útközben belejövünk.

Kölcsönadod a motorod?

 

Már nyáron keményen készültünk az útra, egyszer kimentünk egy a katonai lőtérre Kornél kölcsönmotorjával. A mély homokban elég nehéz dolgunk volt, de ha szükség lesz rá, Spirkék buszát is nekünk kell majd kihúzni.
Hamarosan megyünk gumicsere tanfolyamra és felmálházzuk a motorokat is.

Mindjárt kilövünk

Megvolt az első és utolsó próbakörünk, egyelőre minden stimmel. Csináltunk egy abroncscsere gyorstalpalót és kivittük a hóra a motorokat. Még a cuccaink is felfértek.

 

Tengerpart, pálmafák, jégeső

Dacolva az elemekkel – köd, hó, eső, jég – a Kabakoma elsőként teljesítette az 1.etapot, sőt még többet is. Reggel 10-kor Genova ünnepélyes jégesővel fogadta a csapatot és hivatalos road-ját, Csabit. Kicsit árnyalja a kitűnő eredményt, hogy a hivatalos rajt előtt 10 órával indultunk, hogy elérjük a Genova-Tanger kompot. Még egy pillanatra sem hagytuk el a schengeni interzonat, de már megvan az első kultúrsokk, nehéz internetet találni, USB-ről ne is álmodjunk.

A Kabakoma csapat a segoui fesztiválon

Izgalmasnak tűnik. Pont jókor fogunk odaérni, ha sikerül. Szállásunk még nincs, a fesztivál idején nem is szokott lenni. Ígéretünk van a fesztivál szervezőitől, hogy egy hajón a Niger folyón tudunk lakni. Meglátjuk.

 

CB-para

Kihajóztunk Genovából, röpke 48 óra alatt mar Tangerben is leszünk. Beszálláskor derült ki, hogy az utolsó pillanatban a sisakba beszerelt headset a CB-hez nem működik. Ez kínos, elég szívás 10-12 órákat menni úgy, hogy nem tudunk egymással kommunikálni. Műszaki háttércsapatunk telefonon adott tippet, de mar csak Tangerben tudunk hegeszteni, mert bezártak a komp rakteret.

A hajon végre kialudtuk magunkat, a fedélzeten marokkói fiatalokkal haverkodunk. Megkínáltak cigijükből, ami vicces. Jó tippeket is adtak, kommunikáció kézzel lábbal, most mutasd meg stílusban, de működik.

Kompkomp

Még mindig a kompon pár óra már csak és partra szállunk. Annyi az időnk hogy trükkösen megoldottuk a képfeltöltést.

Kiiktattuk az ellenállást Marokkóban

Partra szálltunk Tangerben, csak két órát kellett várni, míg kiköthetett a hajó. A kommunikációs problémák egy részét okozó ellenállásokat átforrasztattuk, kicsit jobb a helyzet, de még mindig nem értünk hozza. Egy valahány microfarádos kondenzátort kell meg szereznünk, és akkor végre tudunk egymással beszélni.

Most Ashilahig jutottunk, eszméletlen kedvesek az emberek, isteni a menta tea. Nincs erőnk több képet feltölteni, beájulunk aludni, holnap az első hosszú szakasz, Mideltig vagy Ar Rachidiáig, ahogy kijön.

 

Egy induló várható költségei

Több olvasónk is kérdezte, hogy mégis mennyibe kerülne elindulni a mezőnnyel Bamakóba.
A futam oldalán ugyan megjelölnek körülbelüli számokat, intervallumokat, de úgy gondoltuk, egy valós példa többet segít az érdeklődőknek. Az alábbi adatokat egy tavaly induló csapattól tudtuk meg, akik segélyt is vittek Bamakóba, de mivel azt szponzorok biztosították, külön költséget nem jelentett.

 

Autó vásárlása

3,4 millió Ft

Valóban, választhattak volna olcsóbb autót is, mások néhány százezerért vett kocsikkal mentek. Elmondásuk szerint azonban ők egyáltalán nem értenek az autószereléshez, és ha a motor leáll a sivatag közepén, akkor segítség nélkül bajba kerülhettek volna. Ezért döntöttek egy megbízhatónak gondolt 4 éves Nissan terepjáró mellett. Reménykedtek benne hogy majd ott el tudják adni, végül ez nem sikerült.

Autó felkészítése

1 millió Ft

650 ezer forintba kerültek az új gumik, a sivatagi terepen nagy eséllyel károsodó pótalkatrészek, tetőlámpák és tetőcsomagtartó, illetve a tuningcégnél az olajcsere, fékbetétcsere, és számos kisebb javítás az autón. A tuningcég a csapat szponzora lett, így munkadíjat nem számolt fel. Így sem tudtak mindenre felkészülni, Maliban egy vízmosásnál eltört a kocsi laprugója, és épphogy be tudtak vánszorogni a célba.
Hazajövetel után 350 ezer forintot kellett rákölteni az autóra, hogy újra normális állapotba kerüljön.

Autó hazahozatala

250 000 Ft

A csapat tagjai a két hét vezetés, és különösen a Kiffa-Bamakó szakasz nehézségei után úgy döntöttek, repülővel jönnek haza. Szerencsére egy másik csapatból az egyik tag vállalta, hogy hazahozza a kocsit. A jelölt költség csak a benzint, autópályadíjakat, és egy 200 Eurós szervizt takar.

Autófelszerelés

400 000 Ft

Tartalmaz egy GPS-t (200 000 Ft), a sátrat, főzőfelszerelést, homokvasat, emelőt, ásót, lámpákat, CB rádiót, benzinkannákat. Vettek még egy GPS-képes PDA-t, de mivel azt másra is vették, és egyébként is már Spanyolországban elromlott, így nem számoltuk bele.

Benzin, autópályadíjak, komp

375 000 Ft

Itt nem lehetett igazán spórolni semmin, szerencséjükre olyan meghibásodás sem lett a kocsin ami a fogyasztást növelte volna.

Szállás

460 000 Ft

Ezt ki lehet hozni sokkal olcsóbban is, attól függ, hogy kinek milyen igényei vannak. Jelen csapat tagjai az egész napos vezetés után normálisan akartak fürödni, normális vécére vágytak, és kényelmes ágyra, így mindenhol valamilyen hotelben, motelben aludtak. Ha végig sátorban alszanak, úgy ez a költség jóval kevesebb. Illetve benne van az is hogy a verseny után még 4 napot maradtak a bamakói szállodában (napi 25 000 Ft).

Étel, ital

50 000 Ft

Az ételek jelentős részét itthonról vitték (konzervek), néha csúszott be egy-egy pizza, kávé, ilyesmi. Italt sokat vásároltak, de a bulik a túrához hozzátartoznak, ezen ne akarjunk spórolni.

Részvételi díj

140 000 Ft

70 000 Ft fejenként.

Baksis

75 000 Ft

Az utazás során a katonai csomópontokon fizették ki készpénz és ajándék formájában. Egyikük elmondása szerint: “mikor egy kétméteres néger katona a vállán géppisztollyal ajándékot kér tőled, akkor valahogy nem tudsz nemet mondani”.

Telefon

150000Ft

Mivel mindketten naponta többször jelentettek az itthoniaknak, valamint néha a munkahelyi ügyek is utolérték őket, így tetemes telefonszámla jött össze.

Repülőjegy

300 000 Ft

Mint írtuk, a célba érve nem vállalták be mégegyszer a két hét vezetést hazáig, így Bamakóból repülővel jöttek haza.

Összesen

3 200 000 Ft

(plusz az autó)

Bár az autó árát nem számoltuk bele (hiszen azt el lehet adni itthon), de így is csúnya kis összeg. Ebben az esetben kéttagú volt a csapat, így ezt felezték. Meg kell említeni, hogy egy csomó mindent csak egyszer kellett megvenni, így ha újra menni akarnak, a költségek egy része már nem releváns.

A táblázat alapján mindenki eldöntheti, hogy az ő igényei alapján mennyire jönne ki az útja. Jó számolást!

Feladtuk

Meknesben feladtuk, hogy lesz kommunikáció a motorjaink között. Pedig olyan jól indult, Hassan a barátunk lett és elvitt egy barátjához, aki tutira meg fogja szerelni. Sajnos Hassan barátja nem volt otthon, úgyhogy elvitt egy másik barátjához. Aztán egy másikhoz. Ez így ment három órán keresztül. Végül feladtuk és egy eszméletlen jót ebédeltünk Hassannál. Hassannak egyébként 2400 birkája van.

Rengeteg barátunk van már minden városban, ahol egy percnél hosszabb időre megálltunk. Mideltben például egy barátunk nagyon lelkendezett, hogy magyarok vagyunk. Mondtuk is neki, hogy holnap négyszáz magyar fog sáskaként átrajzani.

Az Atlasz gyönyörű, már ameddig világosban láttuk, mert jócskán belelógtunk a sötétbe a Meknesi CB-mizéria miatt. A legmagasabb hágó, amin mentünk, 2200 méter volt, út mellett rendes valódi hó, igazi motoros idő. (Kirk kapitány, jó a fűtés a buszon, ugye?) Minden ruhánkat felvettük, és bevetettük az űrtechnikát is, fűtős ragtapaszok, de mindenhova. Reméljük, nem uránnal működnek, mert akkor durván túlléptük a megengedett sugárdózist.

A mai etapon kikísérleteztük a motor hatótávolságát is. Okosan tartalék benzincsap-állásban motoroztunk (értsd: ha elfogy a benzin, nincs tartalék). Marcinak ki is fogyott. Elindultam a benzinkannákkal a gasolinaért, kb. két km múlva nekem is kifogyott. Bukóban, tanktáskával, két kannával fel a helyi buszjáratra, mindenki bámul, levergődtem a benzinkútnál. Visszafelé “taxi”, szakadt Merci, nyolcan kuporogva és a két kanna. A motor hatótávja elkeserítő, két ötliteres kannával együtt 220-240 km. Holnapi program: extra kanna vásárlás.

A mai veszteséglista a kilométerórám (nem gond, GPS mutat mindent) és mindkettőnk egyik doboztartó alkatrésze. Holnap majd ebben is segítenek leendő barátaink, itt Arrachidiában.

Ja és holnap végre terep! Mai szerpentinezés is nagyon jó volt, de a holnapi kősivatag… Nem tudom, milyen az, de várjuk, 400 km. Várjuk?

Előtérben a kondenzátor, még reményekkel feltöltve. Háttérben barátunk, Hassan, Hassan barátai és Marci.

Minden napra egy szívás

Arrachidiában a 200 dirhamos szobában nem volt melegvíz, csak a 300 dirhamosban. Viszont használhattuk a szomszéd 300 dirhamos szoba melegvizes zuhanyzóját. Ha valaki érti, szóljon.

Korán reggel elindultunk, neki a hegyi utaknak. Legtöbb helyen alsóbbrendű vízmosás minőségű volt az ösvény, de hát többek közt ezért is jöttünk. Ennyire még sose elveztem a motorozást és ilyen durván még nem is fáradtam ki tőle. Kíváncsi vagyok, hogy a BKV busz Kirk kapitánnyal hogyan vergődik ott át. Függőlegesen fel-le szerintem többet mentünk, mint légvonalban, legmagasabb hágó 2300m körüli, foltokban meg hó is volt az úton. A táj pedig elképesztő.

Ami betett, az a fejenkénti egy-egy eldőlés. Hiába a szuper doboztartó, ha rádől a motor, azt semmi nem bírja, 15 hevederrel kellett rögzíteni az oldaldobozokat, igazi szívás. Most itt, Zagorában heggeszti a helyi szaki, reggelre reméljük elkészül. Sajnos a nála kellett hagyni a motorokat, ezért nem a szálloda halljában alszanak, pedig éjszakára beengedtek őket, közvetlenül az uszoda bejárata melle.

Ha minden igaz, meg mindig vezetjük a mezőnyt, de holnap vagy holnapután utolérnek, reméljük nem gázolnak halálra. Se minket, se a kisgyerekeket a falvakban, akik ha megállsz két falu között, akkor mindkettőből odarohannak hozzád.

Holnap 120 km állítólag jó fajta piste a kősivatagban, ha nem jelentkezünk, akkor eltévedtünk.

 

Összeérnek a szálak

Zagorában mestermunkát végeztek a doboztartóinkkal. Ha nem is az ígért reggel tízre, de egy órára elkészültek a remekművek. Fél nap alatt olyan bigyókat esztergáltak nekünk, hogy csak na. Csak ajánlani tudom Chez Ali Nassir műhelyét, ha arra jártok, itt vannak a koordinátái: N30 20.378 W005 50.218. Hálánk jeléül a pénzen túl leadtuk a drótot, hogy melyik úton fog beérkezni a hegyi utakon szétrázott mezőny. A motorok igazán felfrissültek, láncot olajoztunk, meglazult váltókart húztunk, olajat is töltöttünk, még egy szép nájlonharisnyát is kaptak a légszűrőcskéjükre. Valami fétis szerű érzelmi szál alakul köztünk és a motorjaink közt. Lehet mire Dakhlába érünk, még nevet is adok neki. A Zagora – Foum Zguid szakasz káprázatos volt. Végtelen kősivatag, kiszáradt vízmosásokkal, homokágyakkal. Az első homokos részen persze alap hibára futottam, Marci előttem bele a homokba, én meg utána a porfelhőbe, látótávolság 3cm, le az útról nyolcvannal, át a homokbuckákon. Szerencsére megúsztuk borulás nélkül.


Ahogy beértünk a pistén Foum Zguidben, megláttuk Kirk kapitányt és buszát, örömkönnyek. Éppen a rendőrökkel üzleteltek, nem is értettük, minket sose állítottak meg. Mint kiderül mindig adnak valami ajándékot nekik, szerintem a rendőrök CB-je működik.

Flying Giziék is csókoltatnak mindenkit, nemrég futottak be Tatára elég lehasználtan, útközben több lépésben az egész motorjukat kicserélték a terepjáróban. Most indulunk, megnézzük hogy áll a hetes busz, leérnek-e Tatooinba, most kezdtek el légrugót cserélni.


Elfüstöltünk Tan-Tanban

Tegnap arról beszélgettünk, hogy mindenkinek technikai gondjai vannak, nekünk meg semmi. Nem kellett volna. Tatooinból elindultunk, hogy átvágunk a sivatagon, ki a tengerparti útra, 50km légvonalban. 5 km-re az aszfalttól Marci motorja ledöglött, olajtartály kinyit, dől belőle a füst. Az útig meg visszamentünk hosszú füstfelhőt eregetve. Arra járó bamakósok megálltak, CB-n elérték Szityut, akivel röpke két óra alatt felszenvedtük a motort az utánfutó tetejére. Tan-Tanban kerestem egy mekanikót, most itt ülünk a szerviz műhelye mellett. A műhelyben olaj van vastagon mindenhol, jónéhány motorblokk szétszedve, összerakottat nem láttam. Kicsit aggasztó, hogy a szerelő pár perc füstöltetés és nézegetés után megkérdezte, hány hengeres ?!!!. Hengergyűrű problémára gyanakodnak a hozzáértők, amit egy napos meló megjavítani, feltéve, hogy van pótalkatrész. Ráadásul az én motorom is eszi az olajat, azt is meg kéne nézetni.

 

UPDATE1: A hengerfejet már leszedték, de elakadtak. A főnök elrohant valahova, nem értjük, hogy szerszámért vagy alkatrészért. Hmmm….

UPDATE2: a szerelő szerint szelephézagot kell állítani, ami egy hülyeség; de nem tudjuk róla lebeszélni. Hagyjuk, hogy megcsinálja, aztán ha látja hogy nem segít talán meghallgatja amit Nyitray mester javasolt telefonon

UPDATE3: Bábeli a zűrzavar, francia nyelvtudásunk hiánya fájdalmas, eltűnt az angolul beszélő lány is. Telefonon próbálunk tolmácsoltatni, több-kevesebb sikerrel. Új fejlesztés, hogy babelfish-be begépelem amit mondani akarunk, azt olvastatjuk a nagyon szétcsúszott “mesterrel”. Nagyon szórakoztató.

Új szerelő, új remények

A szelephézag állítás ahogy vártuk, nem segített. Cserébe a szaki azt magyarázza, hogy megjavította és normális, hogy továbbra is kékes olajfüsttel terítjük be fel Marokkót a próbaúton. Azt javasolja, hogy menjünk így 100km-t és megjavul. Aha. Nos ezért nem fizetünk, hiába dolgoztak feleslegesen négy órát rajta. Ha nem tudunk megalkudni, lelépünk. Közben már át is csempésztük a rossz motort egy másik szerelőhöz. Ha rendeztük ügyeinket Mekk Mesterrel, belevetjük magunkat a Tan-tan-i éjszakai életbe.

 

Megnyitottuk a turista kategóriát

A Budapest-Bamakó új kategóriáját alapítottuk meg, át is soroltunk a turista osztályra. Még a stopposok is megelőztek, ők most Dakhlában vannak. Reméljük utol tudjuk érni őket legalább a Segoui fesztiválon vagy mondtak valami bulit egy oázisban is.

Sűrű volt az elmúlt pár nap. Az összes Tan-Tan-i szerelő feladta.

Teherautón a zötykölődtünk fel Agadirba, a platón a jó és a darabokban lévő, kimúlt szöcskével.


Útközben az egyik rendőri ellenőrző ponton a rendőrnek ajándékot kell adnunk. Azzal a tipikus piperkőc, nyálkás mosollyal kéri, ami annyira jellemző a déli országok rendőreire. Elképesztő, hogy mennyire kapzsi, gyermeki vigyor ül ki arcára a két speciál, hongrois, világítós öngyújtó hatására.


Felérve újabb stációnkba, egész Agadírt, Budapestet és Csetényt mozgósítottuk piston, cylinder és segment vadászatra, a legkülönbözőbb variációkban. Tényleg nagyon köszi mindenkinek!

Azt hisszük sikerült rekonstruálni a történteket. A motor 600km alatt megette a teljesen feltöltött olaját, aztán besült. Tanulság: innentől minden tankolásnál olajszint ellenőrzés + nem kell 20 éves olajfaló motorokkal indulni Afrikába.

Esti programunk belassulás arab tempóra, tengerpart, turista alig, a sok helyi és marokkói zene egészen zseniális.

Termál

Agadirból este szabadultunk csak, volt egy kis bevásárlás, kis nyugati civilizáció – egykaptafa bevásárlóközpontban. Talán csak az ügyfélpultnál pont folyó reklamáció volt szokatlan, óriási üvöltözés, teljes erőből asztalcsapkodás. Ki ne érzett volna így, ők legalább kimutatják.

Goulimine-ig jutottunk, de ott termálvizet találtunk, hajnali kettőkor csak a miénk volt.

A recepciós bácsi iszonyú édes volt, szájából kilógott a spangli, olyan jókedélyű, belassult, mint az agadiri szerelőszakink. Csereberéltünk is, mert zöldlevelű nekik unikum. A tea – amit Agadirban vettünk – nagyon tetszett neki, a nevét is megtudtuk: luisa. Később azt is, hogy ez nem tea, ízesíteni kell vele a teát.

 

 

Menj 2000 kilométert, majd fordulj jobbra.

Valahol Tan-Tan után lekaptak a rendőrök 60-as táblánál 115-tel. Nem száguldozunk, de ez nyílegyenes, lakatlan rész volt, nem is figyeltük a táblát, csak bambultunk tempomattal. Mindkettőnktől 400-400 Dirhamot kértek. Sodortam egy cigit és előadtam történetünket a pistonnal. Láss csodát, elengedett.

Valahol már a dűnék között, tankolás után nagyon erőszakosan marasztalnak, maradunk. Soha ilyen finom kuszkuszt még nem ettem. A luisa itt is sikert arat, csinálnak is belőle teát, most már mi is tudjuk, hogy kell használni a jószagút. Hagyunk nekik keveset, úgy tűnik ez itt már nehezen beszerezhető.

 

Maradék 700 kilométeren homok arcradír, szélorkán. A mezőny homokvihara jó mulatság lehetett, főleg motoron. Utolsó párszáz km sok ellenőrzőponttal és a végkimerültségtől enyhe hallucinációkkal telt, egészen Dakhláig.

Holnap irány Mauritánia!

 

Halló itt Nouadioubouoiauoui

Sikerült felrakni a képeket az előző postunkhoz.

Tegnap elhagytuk Dakhlat, földöntúli élmény volt, mocskos birkák legelik a szemetet a parabolás viskók előtt.

Dakhlaból kifelé minket is elkapott a homokvihar, látótávolság 50-100m, motor 45 fokban döntve a nyílegyenes úton, búkóm zacskójából remek pormaszkot barkácsoltam.

Meg egy falut is találtunk az úton, felfoghatatlan, hogy tudnak itt emberek megélni.

 

Átkeltünk a határon, rém szórakoztató, a gps szerinti úton púderhomokban vergődtem, dőlt rólam a víz mikor beértem a Mauritán határőrkalibákhoz. Összesen másfél óra volt az átlépés, nulla petit cadeu, megvannak az előnyei a lemaradásnak,

 

Most Nouadhibou, káprázatos város, itt a kecskék kapirgálnak a szemétkupacokon.

 

Titkos Google bázis

Szupertitkos Google bázisra bukkantunk, a koordinátákat sajnos nem árulhatjuk el, az életünkbe kerülhet.

 

Afrika Road Movie

 


 

Nem mondunk le!

Nagyon megtisztelő a különdíj, de jól érezzük magunkat és nem mondunk le!

Elöre tovább Accra felé!

 

Nouadhibou – Nouakchott – Kiffa

Rengeteg tök jó dolog történt, de most csak tömören, mert leégtem a bukó alatt, plusz szilikózist kaptunk a porvihartól.

Nouadhibouban nagyszerűek a hajóroncsok.

Nouakchott felé találkoztunk egy délafrikai és újzélandi motoros duóval, egy ideig együtt mentünk és a tengerparton velük vadkempingeztünk.


Életem legfinomabb halat vettük a halászoktól, szerencsére a kiwi meg a délafrikai eszméletlen jól fel voltak szerelkezve, meg grillrácsuk is volt.


Nouakchott nagyszerű város, ki se kell menni a fővárosból offroadozni, fél méteres homok mindenhol. Egy beninitől megkérdeztünk valamit, meghívott a családi ebédjükre, nagyon jó volt, egy az egyben paprikás csirke. A mamája azt mondta, vezessünk lassan.

Nouakchottból kifelé elcseréltük az egyik motort egy tevére a helyi tevepiacon.

Alegben semmi pánik, minden oké.

Kiffa felé már csak azért állítanak meg az ellenőrzőpontoknál, hogy kezet fogjanak velünk.

Most Kiffaban, összetalálkoztunk végre a visszafele tartó hetes busszal, cuccok ki-be, tükörre kopott gumik fel-le.

A Verolexes csapatnak odaadtuk az egyik kopott guminkat meg kerekünket, ugyanis Dominator kerék van a Verolexen hátul.

Holnap irány mali, benzin para nagy, mert mindenhol csak gázolaj. Majdcsak lesz valahogy.

 

Kiffa-Timbedra-Nara-Segou

Kiffaból jelentkeztünk utoljára, abroncscsere előtt. Későn indultunk, mert a hátsó kerekemet rosszul raktak be, pedig tiszta erőből kalapáltak. A kalapács a mindent vivő szerszám errefelé.

Útközben találkozunk még egy sereghajtó csapattal, szegényekre nagyon rájárt a rúd, ami lehetett tönkrement az autójukon. Éppen a váltójukat szereltek nekik, na mivel is?

Aszfalton Timbedra felé, végre szavanna, bokrok, sőt fák is, jó érzés volt újra értékelhető vegetációt látni. Timbedra előtt aludtunk egyet a pusztában, éjszaka a tevék beazonosíthatatlan bőgése kicsit zavaró – talán dugnak? Reggel a marhák keltettek, de nagyon diszkréten, kedvesebben, mint az a beazonosítatlan állat, ami kiásta magát a Marci fejére.

 

Timbedraból 170km piste, ijesztő a homokos nyom, de gyorsan rájövünk, hogy az út mellett jobb menni, ott csak egy-két hangyaboly meg gyökér üt nagyot. Meg a csuvicsugi ami, mindenhová beleragad és fáj.

 

A Mauritán határfaluban mondvacsinált ellenőrzés – tíz perc útlevél olvasgatás után a szokásos kérdés, nacionalite? Első versenypontunkat is megszereztük, a határőr-rendőr azzal kezdte, hogy odarángatott egy fa alá és rábökött egy odafestett F betűre. Szerintem fél év múlva is minden arra járónak azt fogja mutogatni. Vadasmarha és lencsefőzelék ebéd egy fa alatt, isteni.

Első Mali faluban nagyon megörültünk egymásnak. A falu is nagyon más, a kicsit már egyhangú Mauritán kockaviskókat a kerek nádfedeles vályogkunyhók váltják. Valahogy barátságosabb, mint az egyébkent is kicsit érdes Mauritania. Gyógyszert kértek tőlünk, meg is mutatják mire, egy másfél éves kisgyerek fekélyes lábsebére. Szívszorító, odaadtuk az antibiotikumos fertőtlenítő kenőcsünket, de leginkább megpróbáltuk rábeszélni őket, hogy vigyék be orvoshoz Naraba, 50-60km, meg az általánosan használt szamaras szekérrel is megjárható.

 

Naraba sötétedéskor érkeztünk, kivettünk egy remek cellát a Novotelben, és Spagetthi ala Narat főztek nekünk. Elkészítési módja: levestészta, paradicsomkonzerv, kecske véletlenszerű darabjai mindez a kerítésből kiszedett fával megfőzve.

Reggel kiderült, hogy illegálisan léptük át a határt, ráadásul motorpapírjaimat sikerült Kiffaban felpakolni a hetes buszra. Semmi gáz, papírokat európai kötelező biztosítással helyettesítettük, az nagyon hivatalosan néz ki. A legnagyobb dráma, hogy nincs toll a hivatali viskóban, a bic rouge sehol, helyettesitő tollcsonk megszúrta a chef du brigade ujját, ellátjuk.

Segou felé az út egyre kellemesebb, egyre lakottabb és vizet látunk! Minden faluban ahol megállunk a csodánkra járnak, tapogatnak es a gyerekek teljes extázisba kerülnek.

Segouba igazi menő hely, bár nem tudom, ha itt kezdjük is ezt éreztem-e volna. Hetek óta nem láttam ekkora fehér ember koncentrációt, legalább tizet-huszat. A nap fénypontja nem a Bavaria Bier Holland, hanem a Festival sur la Niger, frenetikus. Ali Farka Tour zenészei, Salif Keita, szenegáli es segoui zenekarok. Mindenki kedves és szép, együtt hullámzunk az anyafölddel, a Nigerbe pisilünk, hello Africa, hello motherland.

Cellába dugtak

Úton Segouból Bobo felé életem legdurvább szállásait éltük meg. Ha ilyen itt a szálloda, milyen lehet a börtön?

 

Végre defektek

Kicsit aggódtunk, hogy hiába tanultunk belsőt cserélni a motoron, nem akart defekt jönni. De aztán két nap alatt kettő is. Az elsőnél az én hátsó belsőm darabokban jött ki. Egy egész tanya körénk gyűlt, nagyon édesek voltak, mindenki nyúlkált, hogy segítsen, csak kicsit hátráltattak.



A másodiknál egy óriás szöget kapott Marci hátsója, és bónuszként találtunk egy tüskét is. Szerencsére tudtuk foltozni, csapatmunkában az egész faluval.

Új tartalékbelsőt Boboban kerestünk, kevesebb sikerrel, találtunk végül egy kisebbet, vészesetre jó lesz.


Persze az egyik foltozásunk nem lett százas, két nap múlva leengedett. Kettő Ghana Cedi-ért (kb 2 USD) tizedannyi idő alatt megcsinálták.

 

Törött motor, sok vér

Most, hogy megérkeztünk épségben Accraba, már feltehetjük kis balesetünk képeit…

A Mauritán határ előtt pár kilométerrel (GPS koordináták: N21 45 04.4 W16 54 18.9) későn vettem észre, hogy Péter megáll a szembejövő motorosokkal barátkozni és már csak arra volt időm, hogy elkerüljem a teljes nekiütközést, hogy az útpadka felé kerülve elszálljak a homokon. A védőfelszerelés tette a dolgát és ugyan vérző orral, de sértetlenül vagyok túl életem első motoros esésen. Remélem az utolsó…

 

Stoppoltunk egy teherautót, ami törött motorral és vérző orral átvitt a rettegett Marokko-Mauritania határon. Nekünk kb. 1 óra volt ami a futamnak 7-8, köszönet a sofőrünk komoly hely- és határőr- ismeretének.

Nouadibouh-ban a házigazdánk szerzett egy mindenes szerelőt, aki pár szegeccsel, egy csavarhúzóval és némi pillanatragasztóval pár óra alatt összerakta a motort. Megnéztük és nagy meglepetésünkre a motor csillog villog, de nincsen rajta fékkar. Tovább tartott a Péternek megértetnie a szerelővel, hogy fékre azért még lesz szükségünk, mint az egész motor összerakása. Végül született egy igazi afrikai megoldás a fékkarra.

 

Vezessetek óvatosan, nem kell 1000km-t motorozni egy nap, nagyon sok energiát vesz ki az emberből, és másnap van igazán hatása…

 

Fájó búcsú

Accra. Sikerült. Meglepően fájt megválni a motoroktól. Kicsit többért sikerült eladni őket, mint ahogy vettük. Egy bányacég vette meg őket, az ügyvédi irodájuktól vettük át a csekket. Adtak további 40.000 USD-nyi csekket, hogy vigyük el a vevőnek. Micsoda bizalom.


Utolsó napok igazi lazulással teltek, nagyszerű házigazdáknál.

Lehet híresek leszünk Ghánában, ugyanis cikket írnak rólunk az országos napilapban. Kissé bohózat jellegű volt az interjú, kíváncsian várjuk, mi sül ki belőle. Az út a szerkesztőségbe még komikusabb volt. Megállítottak a rendőrök és a hiányzó papírokat keresték. A motoros rendőrök elkezdték nézegetni és próbálgatni a motorjainkat, eközben a papírprobléma elfelejtődött. Sőt, mikor elmondtuk, hogy sietünk a szerkesztőségbe, rendőri felvezetést kaptunk, villogó motorral előttünk. Csak az lassított kicsit, amikor meg kellett állni összeszedni a rendőrmotor leesett visszapillantóját.

Cikket M.Petinek köszönhetjük.


Vélemény, hozzászólás?

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .