II. Pilis Dunakanyar Túra. 2008. Október

II. Dominator Klub túra.

Pilis, Dunakanyar
2008.10.11. Szombat.

Úgy döntöttem mivel a múltkori domi túrán én voltam vendég Veszprém és környékén, most én szervezek egy túrát az általam ismert környékre. Úgy gondoltam a Pilis és a Dunakanyar méltó hely egy látványos és élvezetes motoros túrához. Remélem jól döntöttem. Kigondoltam egy látnivalókkal és szebbnél szebb tájjal határolt útvonalat. Ez a következő: Budapestről indulás – Herceghalom – Zsámbék – Perbál – Tinnye – Piliscsaba – Pilisvörösvár – Üröm – Pilisborosjenő – Csobánka – Dobogókő – Esztergom – Visegrád – Pilisszentlászló – Szentendre – Budapest.
Szombaton délelőtt 10 órára írtam ki a találkozót a Budapesti, M1-M7 kivezető szakaszán található meki parkolóból. Ide vártam 3 motorost, amiből 2, fél órával az indulás előtt lemondta, így csak 1 emberért mentem a kiindulási ponthoz. 10 óra magasságában elindultunk Dinnyével, aki egy transalp-al képviseltette magát a túrán. Már ekkor látszott, hogy kegyesek voltak hozzánk az égiek, és egy csodálatosan szép napsütéses időben kezdtünk neki a kis túránknak. A következő találkozási pont a herceghalmi MOL kút volt, ide jönnek a többiek, akik nyugat Magyarországról, és délről jelentkeztek. Biatorbágyot elhagyva hirtelen sűrű tejbe érkeztünk, amin nem kicsit csodálkoztunk, mivel pesten hétágra sütött a nap. Szerencsére pár perc alatt el is hagytuk a köd zónáját, és már meg is érkeztünk a Herceghalmi benzinkúthoz.

Ide, 10.30-ra volt kiírva a találkozás időpontja, amit sikerült is prezentálni. Mi értünk elsőként Dinnyével, rá 2 percre befutott Szabolcs is egy Dominatorral, majd kicsit később a nyugati szekció is megérkezett Peti és Robi személyében, aki a párjával, Hajnival érkezett. Így már volt 3. Dominator, 1. Transalp, 1. Aprilia és a végén befutott még egy Transalp, Peti vezetésével. Teljes a csapat, Indulás.Megtankolt mindenki, majd felkerekedtünk Zsámbék felé. 10 perc múlva már Zsámbék főutcáján motoroztunk, majd felkanyarodtunk a Rom templom felé, ahol az utolsó jelentkező tag várt ránk egy Dominatorral, Szilárd személyében.

Zsámbék

Leparkoltunk, üdvözöltük újdonsült ismerősünk, és elindultunk megtekinteni az XIII. Században épített Rom templomot, ami persze akkor még csodálatos Bazilika lehetett, de a 1700 években a környéket sújtó földrengés, rendesen leamortizálta. Mára már csak kő, és épület maradványok láthatók. Félórás séta, fotózás után, visszaindultunk a parkolóba, ahol vasparipáinkat hagytuk.

Felpattantunk a nyeregbe és indulás a következő úti célhoz, Sanyihoz. Smile Ez a Sanyi nem más, mint az üvegtigris c. filmből ismert, üvegtigris büfé, Tinnye és Piliscsaba között. Mára már a motorosok kedvelt célpontja ez a lepusztult, kicsit őskori, amerikai zászló mintára festett, alumínium lakókocsi.

üvegtigris

Áthajtottunk Tökön, Perbálon, Tinnyén, és már meg is érkeztünk a kis tó partjára. Ekkor már éreztük, hogy kellemes meleg nap vár ránk, mert mindenki elkezdett vetkőzni. A 20 fokos melegben lehánytunk magunkról a feleslegesnek vélt ruhadarabokat. „Sanyitól „ kértünk kávét-üdítőt, ki mit kívánt, majd a szép sárga műanyag ülőalkalmatosságot kihasználva, motoros élménybeszámolók következtek.

Kis pihenőnk után felkerekedett kis csapatunk a következő célállomás felé, ami a Teve szikla, Pilisborosjenő közelében. Ahogy kifordultunk a 10 főútra Budapest felé, szembesültünk a szombat délelőtti csúcsforgalommal. Lépésben haladó, vagy álló autók mellett elhaladva próbáltunk nem tudomást venni a kialakult dugóról. Még jó hogy Ürömnél letértünk erről az útról, és ekkor még azt gondoltuk mára ennyi volt a dugóból, tévedtünk. Ürömnél elfordultunk egy harmadrendű, kátyúkkal fűszerezett aszfaltnak csúfolt útra, és pár perc után már be is érkeztünk Pilisborosjenőre. Elmentünk a falu végéig, ahonnan már murvás út vezetett fel a teve szikla melletti tisztásra.

A tisztásra érkezve leparkoltunk, és azonnal vad fotózásba kezdett, akinél volt fényképezőgép, akinél nem, az pedig a szakadék szélén állva csodálta ezt a szép völgyet, előtérben a természet műalkotásával. Felmerült többekben hogy vajon miért nevezték el teve sziklának, amit bőszen magyarázva próbáltam megválaszolni. Tény hogy csak a megfelelő szemszögből teve formájú, amúgy mindenre hasonlít csak tevére nem.

 

teve szikla

10 perces pihenőnk után, legurultunk az innen 2 percre található Egri várhoz. Ami persze nem az, de itt forgatták az Egri Csillagok c. filmet, és a mai napig állnak annak a vár utánzatnak a falai, amiket a filmes stáb hagyott itt 40 évvel korábban. Bejártuk a vár falait, felmentünk a bástyára, és innen csodáltuk az elénk táruló festői tájat. Ezt a várat is bevettük felkiáltással úgy döntöttünk, hogy egy terepesebb útvonalon megyünk vissza Pilisborosjenőre. Így a szokásos fényképeszkedés után, elindultunk az alsó földúton, ami sokkal rosszabb minőségű, mint amin leereszkedtünk a várhoz. Ide valóban szűkség volt az enduró motorokra és egy kis terepezési ismeretekre. A murvás úthoz felérve, elfordultunk a falu felé, és irány Dobogókő.

vár

Budakalász, Pomáz, Csobánka útvonalon máris a pilisben róttuk a kilométereket, a motorosok által közkedvelt, szerpentines úton. Szerencsére elég gyér volt a forgalom, így jó tempóban lehetett felmenni Dobogókőre. A hegy tetején leparkoltunk a parkolóban, és elsétáltunk a Dobogókői kilátóhoz.

Dobogókői kilátás

Innen a Dunakanyar csodálatos panorámája tárult elénk, amit a párás levegő kis mértékben akadályozott, de még így is percekig élvezhettük a látványt. Mivel délután 2 felé járt, egyre inkább az „ebédelni kéne már” motoszkált bennünk. Felkerekedtünk, és indulás Dorog-ra ahol Peti szeretett volna mutatni egy jó lángosost, ahol mindenféle töltött lángos kapható, mint pl. pacalos, gombás, húsos, májas..stb.
Legurultunk a csodálatos erdei szerpentines úton Esztergom irányába, majd elfordultunk Dorog felé. Dorogra beérve megkerestük a lángosost, ami nagy sajnálatunkra zárva volt. Ki volt írva, fél 4-kor nyit. Ezen nem kicsit csodálkoztunk, de még addig volt egy óra, így úgy döntött a csapat, hogy begurulunk inkább Esztergomba, és majd ott eszünk.

10 perc alatt beértünk a főút mellett található büféhez, megálltunk, és kopogó szemekkel megrohamoztuk az út mellett található Hamburgeres bódét. Végre kaja.

Ezután jól lakott kis csapatunk útnak eredt, Visegrád felé. Peti (transalp-es) mivel esztergomi volt, azt mondta, megmutatja az Esztergom felett található „Vaskaput”, így Esztergom szélén található benzinkútnál elfordultunk a hegy felé, majd fel egy kis erdei kanyargós úton, egész a Turista házig. Bevallom, sose hallottam erről a helyről, pedig 50x biztos voltam már Esztergomban és környékén. Meglepődtem mikor felértünk, hogy milyen szép helyen van, belátni innen egész Esztergomot.

Esztergom

Nézelődtünk, fotózgattunk, majd elköszönt az Esztergomi Peti, és folytattuk most már nélküle utunk, Visegrád felé.

Az út eseménytelen volt, gyér forgalom, gyönyörű napsütéses, ez az ideális motoros idő. Pár perc elteltével már látszott a Dunakanyar fölé magasló visegrádi vár. Elfordultunk a főútról és irány a szerpentin. Nem mentünk fel a vár parkolójáig, hanem lejjebb van egy pihenő, ahonnan csodálatos panoráma nyílik az egész Dunakanyarra, és a várra is. Itt parkoltunk le.

Dunakanyar

A szokásos félórai fotózás, bámészkodás, beszélgetés után, az indulás mellett döntöttünk. Október lévén, korábban sötétedik, és nem lenne szerencsés erdőben, sötétben motorozni. Rengeteg a vadon élő állat erre, és a vadak által okozott baleset is sajnos.

A következő uticél Szentendre, de Pilisszentlászló érintésével. Erre is végig erdőn átvezető, kanyargós, élvezetes út vezet egészen le, Szentendréig. Szentendre Főútjára leérve, már tömött zárt kocsisor jelezte, közel van már pest, és hatalmas dugó fogadott bennünket. Mivel én pesti vagyok nekem nem újdonság az efféle látvány, és a sokak által elitélt: kocsik közötti szlalom, de még mindig ott állnánk a sor végén, ha ezt nem „használom”. A többieknek ez egy újdonság volt, és eleinte félénken, majd egyre bátrabban követtek. Szentendréről kiérve megitattuk vasparipáinkat, és indultunk pest felé.
A Szentendrei út híres dugóiról, de most hogy átadták az új hidat, (mindenki azon akart átmenni) valami óriási dugó volt végig. Szentendre végétől a Cora-ig állt a két sáv. Itt is bemutattuk a kocsik közötti szlalom tudásunk, és most már a többiek is bátrabban követtek. A felüljárót elhagyva már csak a szokásos budapesti forgalom várt ránk, de ez már meg sem kottyant az előzőekhez képest. Átmotoroztunk egész Budán, le egészen az M1-M7 közös szakaszáig, ahonnan még reggel indultam. Itt egy búcsú erejéig megálltunk, és mindenki haza felé vette az irányt.

Köszönöm hogy eljöttetek, erre a remélem mindenkinek tetsző kis túrára.

Jövőre folyt köv.

Stancy.


A túra útvonala megtekinthető, itt
A túrán készült felvételek a Galériában találhatók.


Vélemény, hozzászólás?

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .